Kit rejt Barkácsanyu?
Makara-Pólya Kinga vagyok, két kislány büszke és boldog anyukája! Végzettségeimet tekintve Formatervező mérnök és lakberendező vagyok.
Első kislányom 2018-ban született, aki mellett élvezetes volt keresni az időt és lehetőséget, hogy elkészítsek Neki ezt-azt már a kezdetektől. Az első évben alakulgatott bennem a gondolat, hogy hogyan is hasznosíthatnám mindazt az ismeretet és tudást, amit kisgyerek korom óta szedtem össze a különböző kreatív technikákban. Réka lányomnak naponta ötlöttem ki valami újat, amit készítettem. A környezetemben megismert Kismamik pedig bebizonyították, hogy együtt milyen jó lenni.
Sokan tartanak attól, hogy nem elég ügyesek, hogy el tudnának készíteni játékokat, dekorációt, vagy csak egyedül otthon nem állnak neki.
Számukra született meg a Barkácsanyu gondolata. Itt szakképzett felvigyázókra bízva a lurkókat, a segítségemmel lehet az aprónép számára mindenféle hasznos és szép dolgot barkácsolni.
Mióta pedig a kisebbik lányom is megszületett, és a foglalkozások háttérbe szorultak a Covid alatt, egyre többen kerestek fel, hogy készítsek valamit a babaszobába. Így mára már kiforrott termékpaletta lett kidolgozva, de továbbra is meghagyva Nektek az egyedi elképzelések lehetőségét.
Minden termékemet egyedileg készítem. Ha megtetszett valami, keressetek bizalommal!
Kit rejt Barkácsanyu?
Makara-Pólya Kinga vagyok, két kislány büszke és boldog anyukája! Végzettségeimet tekintve Formatervező mérnök és lakberendező vagyok. Első kislányom 2018-ban született, aki mellett élvezetes volt keresni az időt és lehetőséget, hogy elkészítsek Neki ezt-azt már a kezdetektől. Az első évben alakulgatott bennem a gondolat, hogy hogyan is hasznosíthatnám mindazt az ismeretet és tudást, amit kisgyerek korom óta szedtem össze a különböző kreatív technikákban. Réka lányomnak naponta ötlöttem ki valami újat, amit készítettem. A környezetemben megismert Kismamik pedig bebizonyították, hogy együtt milyen jó lenni.Sokan tartanak attól, hogy nem elég ügyesek, hogy el tudnának készíteni játékokat, dekorációt, vagy csak egyedül otthon nem állnak neki.